1971. júniusában Thurzó tanárnő megsúgta nekem, hogy megadta az ötöst rajzból. Eddig ezt illúziónak tartottam. A legjobb jegyem négyes volt eddig. Nagyon örültem neki, hiszen ez a tantárgy nem volt a kedvencem. Ma már tudom, hogy a tanárnő hibája is volt, hiszen nekem nem tudta átadni a rajzzal kapcsolatos ismereteket. Egyszerűen más módszerrel kellett volna engem tanítani. Néhány hónappal később a középiskolában ezt a problémát Francsics József grafikus művésztanár meg is oldotta. Jelenleg 140 grafikus tanulóm van és az egyik tanárom már egyetemi tananyag.
Szóval visszatérve 1971. júniusára a ballagást követő tanévzárón nagyon vártam, hogy a 4,9-es átlagomra oklevelet és jutalomkönyvet kapok. Természetesnek tartottam, hogy testnevelésből ötös nem leszek. Az igazgató szépen sorba adogatta át az okleveleket, dicséreteket, jutalomkönyveket. Én észrevettem, hogy a névsorban már elkerültek. Néztem az igazgatóra. Ő (ő) egyszer szemkontaktusba is került velem, de hirtelen el is kapta a tekintetét.
Az ünnepség befejeződött. Semmiféle jutalmat és egyebet nekem nem adtak. Visszamentünk az osztályba, ahol megkaptuk a bizonyítványokat. Kinyitottam, belenéztem, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a testnevelés hármas. Visszanéztem tanáromra, aki nem mert rám nézni. Ekkor elérzékenyültem. Nem a hármas miatt. Ekkor kezdtem értékelni a rajz ötöst. Ott háttal az osztályfőnökömmel egyben testnevelőmmel megfogadtam, hogy ha törik ha szakad a rajzot megtanulom. (olyannyira sikerült, hogy rá 4 évre mérnöknek mertem jelentkezni). Az osztályfőnökömmel azóta is csak háttal szeretnék maradni.
A szüleimnek mondtam, hogy menjenek haza én még beszélgetni akarok valakikkel. Otthagytak. Elindultam gyalog, és egy nagy kőrt tettem a faluban. Végiggondoltam az eddigi életemet. Rájöttem, hogy semmi gond nem lenne velem, ha nem járnék templomba. Ha járnék, akkor pedig lennék rossz tanuló. Példakép nem lehetek itt. Ezek az emberek engem utálnak.
Tudtam, hogy ide vissza nem jöhetek. Semmi jót nem várhatok a település vezetőitől. Megkeserítenénk egymás életét. Azt is tudtam, hogy a szüleimtől kevés anyagi és sok erkölcsi támogatást kaphatok. Nagyon sok múlik rajtam, hogy hogyan alakul a további életem.
Megfogadtam, hogy új szülőfalut kell magamnak találnom. Mindenképpen kell egy hely amit otthonomnak tekinthetek. Számomra ez a nap tényleg ballagás volt. Végigballagtuk az osztálytársakkal az iskolát, én pedig magam elbúcsúztam a falutól. A Visiköz kivételével minden utcában voltam.
Hamarosan kiderült, hogy felvettek középiskolába, és kollégiumba. Azóta én Alapra idegenként látogatok. Semmi érzelmi kötődésem nincs. Elvették tőlem gerinctelen patkányok.
A középiskola alatt kiválasztottam azt a települést, amelyiken élni szeretnék a továbbiakban. Ez azonban egy másik történet.
Velence, 2011. január