Utazás egy bizonyítvány körül

 
 

 

 

 

 

 

 


Néhány emlékező írás

 

Az ember sokat köszönhet szüleinek,  tanárainak. Meggyőződésem, hogy alapvetően meghatározzák egy ember életét.

Velem is ez történt. Ezekkel a történetekkel kívánok emlékezni egykori elemi iskolám tanáraira.

                                   

Az általános iskolai tanulmányait befejezte. Ez áll záradékként a bizonyítvány végén. Nagyon szép bizonyítvány, szép jegyekkel. Mindenkinek köszönöm ezeket a jegyeket! Természetesen meg is lennék elégedve velük, azonban egyetlen hármas éktelenkedik benne. Ez is testnevelésből.  Emiatt lett nemcsak előélete, hanem utóélete is a bizonyítványnak. Amikor megkaptam akkor sem és most sem kívánom minősíteni. Ezt rábízom a középiskolás osztályfőnökömre, aki mikor meglátta a következőket mondta: „A maga osztályfőnöke miért nem barmolta le ezt a hülye testnevelő tanárt emiatt a hármas miatt? Tanárnő kérem! A testnevelő volt az osztályfőnököm. Ez egy b…m!  Tetszik tudni hittanos voltam. Na, de testnevelésből?     - fejeződött be a párbeszéd.

 

 

Csináljon egy iskolát

Új szülőfalu kell

Tavaly voltam Csillebércen

Azóta sem tudom, hogy miért dobtak ki az énekkarból (Emlék Thurzó tanár néniről)

Tanácsköztársaság helyettesítő tanárral

Zseni ül mellettem

János, ez a cikk nem jelenhet meg

Emlék Herr Ferencnek

Kovács Ernő kép

Kovács Ernő tabló

Cikk Kovács Ernőről

Beszélgetés Anyámmal